- Kérdezhetek valamit? – B.
- Aha.
- Szerinted még visszamehetek LAhoz?
- Mi van? Ahhoz a csajhoz, aki az imént hordott le mindennek?
- De ha nem kapod el, akkor még bármi lehetett volna, és az a baj, hogy én szerelmes vagyok belé!! És tényleg! Ha…
- Elég! – én. És elviharzottam, de Bill gyorsabb volt, hirtelen felpattant, és elkapta a karom.
- Most meg mi a bajod? A legjobb barátom vagy! Neked sem mondhatom el az érzéseimet?! Nemhogy Tom meg anyu is utálja ’szegény’ csajt, még te is? – de végre észrevette, hogy patakokban folyik a könnyem. – Most meg mi a baj?
- Az.…h…ho…hogy… - én dadogva. – Szeret……
- IGEN?! – Bill már nagyon várva a választ.
- Fogd már föl hogy szeretlek!!

-Nah várj… én is… de ezt eddig is tudtam, h. szeretsz, mert nem lennénk akkor a legjobb haverok. – Bill. Azt éreztem, hogy egyre jobban elpirulok. Az arcom mind két fele égett. Hihetetlen, hogy nem érti, mire gondolok.

-Bill… Figyelj! Én nem fogom neked elmagyarázni ezt az érzést, de szerintem…

-Nekem nem kell elmagyarázni semmit… azért bőgsz, mert végre megtaláltam az igazit, és már nem csak te vagy az egyetlen csaj az életemben.  – A könnyek leszáradtak az arcomról, és egyre erősebben a dühöt éreztem előtörni a szívem legkisebb zugaiból is.

-Mi az, hogy azért bőgök?? Álljon csak meg a menet!!  Nem én rohantam utánad, hogy bocsánatot kérjek, amiért nem mondtam el, hogy… ahogy te mondanád… megtaláltam az ’igazit’! – közelebb jött. Belenézett a szemembe , és vagy fél percig csak így álltunk. Ez nála valamiféle ’bocsánat kérés’ volt. Egyre csak közelebb hajolt, és még közelebb…annál is közelebb, de felébredtem a hipnózisból ×D , és közbeszóltam:

-…és nem én nem mondtam el, hogy lefeküdtem valakivel. – Én. A pupillái hirtelen kitágultak. Eleinte csak azért, mert nem használt a ’mélyen-a-szemedbe-nézek-és-megbocsájtasz’ trükkje, de aztán felfogta, hogy mit is mondtam igazándiból.

-MI??? EZT MEG HONNAN VESZED??? EZT MEG KI MONDTA?? HONNAN VESZED??? MI VAN?? MONDJ MÁR VALAMIT!

- Bill! Ha nem ordibálnál velem, akkor elmondanám. Az a drága LA (ejtsd: el-éj … jókor szólok mi? ×D) mondta nekem… szerinted miért rohantam el??

-De…te jó ég! Én nem is voltam vele!! Most visszamegyek, és beolvasok annak a kis …

-Psszt! - Rátettem a mutatóujjamat az ajkára. – Most ne foglalkozz LA-vel, én hiszek neked, mert tudom, hogy elmondanád. – Szegénynek a magyarázkodás, a hitetlenség és a szomorúság volt egyszerre az arcán.

-Jó tudni, hogy van, aki mellettem áll.

-Biztos Tom is melléd fog állni! Majd beszélek a fejével. De majd neked is el kell mondanod hogy LA hazudott!

-Persze… - és kicsordult egy könnycsepp a szeméből. Nekem már száraz volt az arcom, és nem is akartam többet sírni.

-Nyugodj meg! Ne sírj! – én halkan, miközben szorosan magamhoz öleltem. Olyan volt, mint egy kisgyerek. Úgy szorított, mintha elhagyták volna, és árva lenne. Tudtam, hogy abban a pillanatban csak én voltam neki, ezért nem is tértem vissza az érzéseimre. Érezni lehetett, ahogy ver a szíve. Amikor elengedett, akkor egy kis mosoly ült ki az arcomra. Leültünk a padra, és megkérdezte, hogy miért mosolygok.

- Hát figyelj… Kevés lány mondhatja el magáról, hogy Bill Kaulitz megölelte… - Ő is mosolygott.

- Na ja… J - mindketten mosolyogtunk. Hátradőltem a támlára, és letettem a két kezem magam mellé. Csak néztem előre le, a földet bámultam, és gondolkoztam. Bill is hasonló dolgot csinálhatott, de ő az ujjait bizgerálta (van ilyen szó?!J) közben. Elfordultam, mert egy autó hangját hallottam. A Kezeim még mindig ugyan ott pihentek , ahol az imént. De már nem csak az én kezem volt ott, hanem Billé is. Felé fordultam, ránéztem a kezemre, amin rajta volt az övé is, de ő nem nézett rám. Egy picit fura szitu volt, mert most nem tudtam, hogy csak véletlenül van a keze a kezemen, vagy direkt. Nem tudtam, hogy mit tegyek, de mivel Patty ennyire okos, hirtelen úgy csinált, mintha viszketni kezdene a másik kézfeje… Megvakarta, és visszatette a kezét a padra. De Bill megint rátette. ×D

-Ő…Bill…izé…-Én.
-Hmm? És megszorította a kezem…-B.

-Semmi. - Visszafogtam, és közelebb jött. Már úgy ültünk azon a padon, mint akik együtt vannak.

-Remélem, hogy most nem csak azért csinálod ezt, mert gyenge vagy jelenleg lelkileg! - Én.

-Ha gyenge lennék lelkileg, akkor egyedül sétálnék. De mivel most itt vagy, ezért örülök a lehetőségnek, hogy végre kifejezhetem mindazt, amit érzek.

- És …

- És igen … Már kb. 2 hónapja nem tudok másra gondolni, csak rád. De nem mint barát… Most már.

- El kell hogy mondjak valamit.

- ?
- Én sem úgy gondoltam, hogy szeretlek, mint egy barátot, hanem mint egy fiút.

- Értem. Ez jó. J ( szerk : … hatásszünet … ) Szeretlek! – és végre találkozott a pillantásunk. Megszorítottuk egymás kezét, és nem engedtük el a másikat. Odabújtam hozzá, és csak annyit tudtam kinyögni, hogy:

- Én is. Nagyon. – Egy picit még üldögéltünk szótlanul, aztán elindultunk haza. Hogy otthon mit találtunk, az majd nemsokára kiderül, vagyis azt majd a következő részből megtudhatjátok!

Sziasztok blogolvasók!

Patty.